A koreai nyelv Észak- és Dél-Korea, valamint a kínai Yanbian Autonóm Koreai Tartományának (ez esetben az egyik) hivatalos nyelve. Több évszázaddal ezelőtt még a kínai hanjat használták persze koreai kiejtéssel, de a XV. században a Nagy Sejong uralkodó létrehozta az egységes koreai ábécét, amit Dél-Koreában hangulnak, Észak-Koreában chosongulnak hívnak. Jelenleg is kb. 80 millióan beszélik.
A koreai nyelvnek három változata létezik: az ókoreai, a közép koreai és a modern koreai.
Az ókoreait a három koreai királyság kezdetétől az Egyesített Silla végéig tartó időszakban használták. Ez körülbelül i.e. 1. századtól 935-ig tartott. Több írásrendszert is használtak ilyenkor, ám kevés írásos emlék maradt fenn erről az időszakról. Az első ilyen szöveg a három királyság korszakából származik, ahol is kínai írásjelekkel jegyezték le a szavakat, de koreai kiejtés társult hozzá. Feltehetőleg ezt a rendszert ebben a korban vezették be.
A közép koreai a X. századtól a XVI. századig, a Koryo/Goryeo dinasztiától a Joseon dinasztiáig létezett. Akkoriban sokat változott a nyelvjárás, ugyanis a Koryo/Goryeo dinasztia a Koreai-félsziget északi területére költöztette a fővárost. A nyelvvel kapcsolatos tanulmányok egyik legfontosabb forrása a Gyerim Ryusa, ami egy több száz koreai szót tartalmazó gyűjtemény. Itt a kiejtést kínai írásjelekkel jelölték. Ebben az időszakban, történetesen 1443-ban kezdődött a hangul vagy ahogy akkor nevezték a hunminjeogum mondhatni megteremtése, amit 1446. októberében hirdettek ki hivatalosan. Koreában a mai napig október 9-én van a Hangul Day, vagyis a Hangul Nap.
A modern koreai nyelv a koreai nyelvnek a japán megszállástól (1598-tól) a Joseon dinasztia végéig használt változata. Kutatások szerint beszélhetünk korai modern koreai és késő modern koreai időszakról is.
Azt, hogy a koreai nyelv, melyik nyelvcsaládba tartozik, a mai napig vitatják. Egyes nyelvészek szerint az altaji nyelvek közé sorolandó. Az altaji nyelvek a természetes nyelvek egyik családja. Főképp Belső-Ázsiában, Észak-Ázsiában és Kelet-Európában elterjedtek. Besorolásuk nem a tudományon, hanem a politikán alapszik. Ehhez a nyelvcsaládhoz tartoznak a török nyelvek, a mongol nyelvek, a manju-tunguz nyelvek, illetve a japán, ami hasonlóan a koreaihoz, szintén vitatott a hovatartozását illetően. A koreai abban hasonlít a legtöbb altaji nyelvhez, hogy olyan nyelvtani elemek hiányoznak belőle, mint a névelő, a flexió (szóalak változtatás, ilyenkor a toldalékok sok esetben a szótővel összeolvadnak) illetve a vonatkozó névmás. Azonban sokan egyetértenek azzal, hogy tipológiai hasonlóságok (tipológia: típustan) alapján nem lehet egy nyelv általános eredetére, jellemzőire következtetni, mert így valószínűleg a nyelvek összefüggnek, de előbb utóbb átveheti ezeket a hasonlóságokat az egyik nyelv a másiktól. Viszont az olyan tipológiai hasonlóságok, mint például a nemek egyeztetése, ellentétben állnak az altaji nyelvcsaládhoz való kapcsolódás elméletével.
Más nyelvészek azt állítják, hogy a koreai egy szigetnyelv vagy más néven izolált, elszigetelt nyelv. Eszerint az adott nyelvcsaládban csak egyetlen egy nyelv létezik, mivel nincs közös őse más nyelvekkel. Ide említik a baszk, az ainu, a brazíliai piraha, az albán, az örmény, a görög és a koreai nyelvet.
Ezen kívül vannak, akik azt állítják, hogy a japán nyelvvel áll rokoni kapcsolatban. Ezt a szavak nyelvtani hasonlósága illetve egyéb átfedések miatt gondolják így. Sok kutató tanulmányozta ezeket a kapcsolatokat részletesen, illetve az egyikük, Szergej Sztarosztin szerint a japán illetve a koreai Swadesh-lista 25%-a megegyezik. A Swadesh-listát Morrin Swadesh amerikai nyelvész írta a '40-es, '50-es években, amelynek célja az ismeretlen nyelvek azonosítása, két adott nyelv rokonsági fokának megállapítása és olyan nyelvek datálása, amelyekből más nyelvek erednek.
A koreai háború idején a nyelv két változatra bomlott, amelyek más nyelvjárási sajátosságokat követnek, igeragozásban, kiejtésben, szókészletben is eltérnek és ezek a különbségek az idő előrehaladtával folyamatosan növekednek. Olyannyira, hogy a számítógépek megjelenésekor nem tudtak megállapodni a billentyűzet felosztásáról, így mindkét külön felosztást használ.
A koreai nyelvnek három változata létezik: az ókoreai, a közép koreai és a modern koreai.
Az ókoreait a három koreai királyság kezdetétől az Egyesített Silla végéig tartó időszakban használták. Ez körülbelül i.e. 1. századtól 935-ig tartott. Több írásrendszert is használtak ilyenkor, ám kevés írásos emlék maradt fenn erről az időszakról. Az első ilyen szöveg a három királyság korszakából származik, ahol is kínai írásjelekkel jegyezték le a szavakat, de koreai kiejtés társult hozzá. Feltehetőleg ezt a rendszert ebben a korban vezették be.
A modern koreai nyelv a koreai nyelvnek a japán megszállástól (1598-tól) a Joseon dinasztia végéig használt változata. Kutatások szerint beszélhetünk korai modern koreai és késő modern koreai időszakról is.
Azt, hogy a koreai nyelv, melyik nyelvcsaládba tartozik, a mai napig vitatják. Egyes nyelvészek szerint az altaji nyelvek közé sorolandó. Az altaji nyelvek a természetes nyelvek egyik családja. Főképp Belső-Ázsiában, Észak-Ázsiában és Kelet-Európában elterjedtek. Besorolásuk nem a tudományon, hanem a politikán alapszik. Ehhez a nyelvcsaládhoz tartoznak a török nyelvek, a mongol nyelvek, a manju-tunguz nyelvek, illetve a japán, ami hasonlóan a koreaihoz, szintén vitatott a hovatartozását illetően. A koreai abban hasonlít a legtöbb altaji nyelvhez, hogy olyan nyelvtani elemek hiányoznak belőle, mint a névelő, a flexió (szóalak változtatás, ilyenkor a toldalékok sok esetben a szótővel összeolvadnak) illetve a vonatkozó névmás. Azonban sokan egyetértenek azzal, hogy tipológiai hasonlóságok (tipológia: típustan) alapján nem lehet egy nyelv általános eredetére, jellemzőire következtetni, mert így valószínűleg a nyelvek összefüggnek, de előbb utóbb átveheti ezeket a hasonlóságokat az egyik nyelv a másiktól. Viszont az olyan tipológiai hasonlóságok, mint például a nemek egyeztetése, ellentétben állnak az altaji nyelvcsaládhoz való kapcsolódás elméletével.
Más nyelvészek azt állítják, hogy a koreai egy szigetnyelv vagy más néven izolált, elszigetelt nyelv. Eszerint az adott nyelvcsaládban csak egyetlen egy nyelv létezik, mivel nincs közös őse más nyelvekkel. Ide említik a baszk, az ainu, a brazíliai piraha, az albán, az örmény, a görög és a koreai nyelvet.
Ezen kívül vannak, akik azt állítják, hogy a japán nyelvvel áll rokoni kapcsolatban. Ezt a szavak nyelvtani hasonlósága illetve egyéb átfedések miatt gondolják így. Sok kutató tanulmányozta ezeket a kapcsolatokat részletesen, illetve az egyikük, Szergej Sztarosztin szerint a japán illetve a koreai Swadesh-lista 25%-a megegyezik. A Swadesh-listát Morrin Swadesh amerikai nyelvész írta a '40-es, '50-es években, amelynek célja az ismeretlen nyelvek azonosítása, két adott nyelv rokonsági fokának megállapítása és olyan nyelvek datálása, amelyekből más nyelvek erednek.
A koreai háború idején a nyelv két változatra bomlott, amelyek más nyelvjárási sajátosságokat követnek, igeragozásban, kiejtésben, szókészletben is eltérnek és ezek a különbségek az idő előrehaladtával folyamatosan növekednek. Olyannyira, hogy a számítógépek megjelenésekor nem tudtak megállapodni a billentyűzet felosztásáról, így mindkét külön felosztást használ.
Kép:
wikipedia.com
Forrás:
wikipedia.com
